9. Rész . Megérkeztünk

Már nem érdekelt semmi. Kivittük a nagy sátrat a füves rétre. Éjjel ott aludtunk, néztük a csillagokat. A sátor mellett feküdtünk mind a ketten, élveztük a szép kilátást.
- Los Angelesben nem sűrűn látok ilyet. - mondta Adam.
- Itt a lehetőség.
- Ott egy hullócsillag! Kívánj valamit! - kiáltottam fel.
- Kívántam!
- És mit? De inkább ne mondd el, nem fog teljesülni.
- Ugyan már.. van hírnevem és egy jó karrierem. Ez miért ne válna valóra? Amúgy, ezt kívántam.
Abban a pillanatban Adam fölém hajolt és megcsókolt. Szorosan átöleltem, majd így szóltam hozzá:
- Én pedig azt kívántam, hogy soha ne engedj el!
A hosszas nyali-fali után a fejemet Ad mellkasára tettem. Jó érzés volt végre egy olyan ember mellett lenni, akiről tudom, hogy szeret és én is őt.
- Ne félj Zoe, én mindig itt leszek melletted. Együtt elmegyünk LA-be. Jössz velem, ugye? - kérdezte.
- Félek a repülőn...
- Ott leszek. Nem lesz semmi. Majd egész úton fogom a kezed. - mosolygott.
Hogy is mondhattam volna nemet? Akkor együtt lehetünk majd, és talán elkezdődik az énekesi karrierem is. Egy új élet vár rám, majd elfelejtek minden rosszat ami velem történt.
- Akkor igen. Veled megyek.
- Szüleimnek tetszeni fogsz. Főleg Neilnek.
- Akkor bemutatsz nekik is? Én sajnos már nem tudok neked semmi újat mutatni... - szomorkodtam.
Megfogtuk egymás kezét, majd a fülébe súgtam: - Szeretlek. Jó éjt!
Azzal el is aludtunk. Reggel úgy ébredtünk, hogy Adam majdnem össze lapított. De hihetetlenül jó érzés volt. Egész idő alatt tudtam, hogy ott van mellettem és nem csak álmodtam.
- Jó reggelt Csipkerózsika! Ne haragudj, hogy szétnyomtalak. - halk hangon keltett Adam.
- Ohh... neked is. - mosolyogtam. - Menjünk enni.
- Ma eljössz velem? LA-be?
- Igen! - nyakába ugrottam, majd megcsókoltam.
- Nem arról volt szó hogy nem sietjük el? - kérdezte.
- Adam... már tegnap este elsietted... nem baj. Így jó. - mosolyogtam.
Elindultunk a házba, megreggeliztünk. Közöltem a lányokkal a hírt. Nagyon örültek, de érezte, hogy rosszkor hagyom itt őket. Pont akkor, amikor a legjobban lenne rám szükség. De ők tudták, hogy el kell hagyjam a farmot, ki kell mozduljak, mert nem jó nekem így, ide bezárva. Felmentem és összepakoltam minden holmim. Adam azt mondta, ne pakoljak egy évre, - igaz, hogy sokáig ott leszek, remélem - de majd veszünk cuccokat. Nem is tudtam volna sok mindent pakolni... egy pár emlék, meg pár kép.
- 3 óra mulva megy a gép! - kiabált fel Adam.
- Oké! Sietek.
- Hát, tényleg elviszed tőlünk. - búslakodó arccal nézett Adamre.
- Igen, de tudod, hogy így jobb lesz neki.
- Tudom, persze. Aztán vigyázz rá. - Becky könnyeit törölve motyogta, mikor lesétáltam. Ránéztem és így szóltam:
- Nyugi Beck! Ad vigyáz rám. Ne sírj...
Megöleltem Becky-t. Indulnunk kellet, két óra az út a városba. Maria és Beck is elkísért minket. Egész úton röhögcséltünk. A repülőtéren pár ausztráliai lesifotós várakozott ránk. Ad jó tanácsokkal látott el. "Észre se vedd, aztán mikor átmegyünk a kapunk, mutass egy peace jelet." Barna szemeimmel széles mosollyal néztem rá. Kiszálltunk a kocsiból, elköszöntünk a csajoktól.
- Mégsem olyan jó ötlet.. félek a repülőtől, meg a magastól. - szörnyülködtem el, mikor a belépő kapu előtt álltunk.
- Nyugi már. Nézd.. mosoly és peace jel. - vigyorgott.
Nem bírtam ki anélkül, hogy meg ne fogjam Adam kezét, annyira megijedtem attól a búgó hangtól, ami az egy repülő felől jött.
- Figyelj.. annyiszor repültem már. Biztosítom, hogy nem lesz semmi. De a hang az marad. - jelentette ki.
- Ajj ne már. De menjünk, itt se akarok maradni ezzel a sok fotóssal meg újságíróval.
Elindultunk. Felszálltunk a gépre. Adam elmondása szerint, elég idióta arcokat vágtam az út alatt. Legalább megtudtam, hogy nem szabad repülőre ülnöm. 12 óra út nem valami kellemes, miközben rosszul vagy. Sikerült kifognunk egy újságírót, aki miután jobban lettem oda is ült mellénk és rögtönzött interjút akart. Kiderült, hogy egy olyan újságtól van, akinek Adam sokszor szokott interjút adni, ezért beleegyeztünk a dologba. Megkérdezte, hogy hogyan ismertük megy egymást és akkor most mi is van Adammel. Szépen próbáltuk neki elmagyarázni a dolgokat. minden esetre, az író örült hogy Ad és én megtaláltuk egymsát, az "igazit".
Mire LA-be értünk, hirtelen azt se tudtam hogy fiú vagy lány vagyok. Gyönyörű szép hely, csak kár, hogy az egész napot végig fogom aludni. Reggel 6 órára érkezett meg a repülő, én pedig hulla fáradt voltam. beültünk Ad kocsijába, a lakásához tartottunk, észak Hollywood-ba.
- Ahogy látom, ma aludni fogsz.
- Igen. - ásítgattam ott mellette.
- Akkor majd holnap elviszlek a szüleimhez.
- Rendben.
- Voala! Megérkeztünk. - jelentette ki Ad.
Felnéztem, gyönyörű háza van.
- Nem nagy ez neked egy kicsit? - kérdeztem.
- Most már nem. - mosolygott, majd megmutatta a szobákat. Ki is fogtam magamnak egy kényelmes kis fotelt. Ott aludtam egy jó darabig.