17. Rész - Otthon, édes otthon

Hajnal 5:12

Adam a folyosó egyik végéből a másikba járkált Beckyvel. Tommy Leilával beszélgetett, mikor Dave oda ment hozzájuk. Ademék odarohantak.
- Mi van vele? - kérdezte Ad.
- Először is nyugodjatok meg.
- Mégis hogy szeretnéd? - kiabált Becky.
- Meggyógyul. Most alszik. A golyót nehezen, de ki tudtuk venni és nem sérül meg semmilyen másik szerve.
- Ugye, bemehetek?
- Igen, de csak te és Beck. Ne keltsétek fel.
- És én?
- Tommy, mi szépen hazamegyünk és reggel visszajövünk. - jelentette ki Leila.
Dave elkísérte őket a szobámig, Tommyék pedig hazamentek.
- Jajj, te lány. - nézett rám Becky, majd odasétált.
- Csak halkan.
- Nem mész haza? Fáradt vagy. Én bírom, most fogok felkelni Ausztráliai idő szerint.
- Nem. Itt a helyem.
Adam megfogta a kezem, válaszul megszorítottam az övét.
- Zoe!
- Szia neked is. - elnyomott hangon mondtam, fáradtan néztem Adamre.
- Most már minden rendben, meglátod.
- Fáradtnak látszol. Menj haza. - megkértem Adamet. - Beck itt marad.
- Dehogy megyek, ne hülyéskedj.
- Jó, de szedd el a kezedet a hasamtól, így is fáj.
Becky elment szólni Davenek. Adam pedig elmondta mi történt és hogy Leot még mindig keresik.
- Adtam fájdalom csillapítót, reggel nyolckor jövök még. Megnézzük, hogy hogyan gyógyul a seb.
- Jajj ne, Dave. - hisztiztem.
- Nyűgös vagy, aludj. Ti meg hagyjátok.
- Nem vagyok az. Csak fáradt vagyok. 8 órát bujkálni egy erdőben...
- Elég lesz Zé. Ez még ráér. - parancsolt rám Ad. Ahogy kimondta, már aludtam is.

Reggel 7:54

Leila megérkezett, hozott ruhát és cuccokat, amik kelleni fognak. Főzött finom levest, hogy később ne haljak éhen. Adam az ágyamra hajtotta a fejét, és így aludt. Fel se lehet kelteni.
- Igen, és én vagyok az álmos. - közbe Ad haját simogattam.
- Hogy van a kisasszony? Látom Adam kényelmesen alszik - kérdezte Eber, Adam apukája, majd röhögni kezdett.
- Hát... nem túl jól. Nekem a nevetés most nem megy.
- Az a lényeg csajszi, hogy itt vagy és nem Leonál. - mosolygott Beck.
- Nem akarsz hozzánk költözni? Nincs senki nőnemű 23 éves lány, aki a barátnőm lehetne. - kérdeztem.
- Ha elférek nálatok, miért ne?
És megérkezett Dave, amitől rettegtem. Nem szeretem az orvosi oldalát, így meg olyan fura, hogy tíz éve ismerem.
- Hooo, mit látok. Adam bealudt. - csodálkozott.
- Igen, de fel kéne kelnie. - bökdöstem Ad fejét. Tommy megfogta és felültette.
- Ohh... jó reggelt. Bocsi, elaludtam.
- Mondtam, hogy menj haza....
- Na, szeretném ha mindenki kifáradna, megnézem a beteget. - parancsolta Dave.
- Ne hagyjatok egyedül vele. - hülye arcot vágva könyörögtem.
- Zoe, nincs vita.
Ezzel mindenki kisétált. Dave hosszasan tanulmányozta a gyönyörű sebemet, átkötötte.
- Haza akarok menni. - panaszkodtam.
- Én kiengedhetlek. De pihenned kell és minden nap vissza kell jönnöd.
- Nem bánom, de az ágyamat akarom meg a laptopom.
- Rendben. Két óra múlva mehetsz. Holnap tízre gyere be. Végeztünk. Ugye, hogy nem volt olyan rémes?
- Mivel van bennem egy tucat fájdalomcsillapító, aminek mindjárt nem érzem a hatását.
Dave behívta a többieket, közöltem a jó hírt, hogy ma hazamegyek. Kicsit kételkedtünk, hogy hogy fogjuk megoldani a visszajárásokat, mivel Adamnek elég sok ideje elmegy az új album miatt. Kitaláltuk, hogy majd Becky és Tommy vigyáznak rám, Leila és Eber pedig majd néha-néha átnéznek, hogy minden rendben van-e.
- Hoztam ruhát Zoe, itt vannak. Remélem jók lesznek. Nem akartam szoros nadrágot, ezt találtam. Öltözz át. - lerakta a ruhákat Leila az ágy szélére.
- Először fel kell álljak.
- Várj, segítek. - nyújtotta kezét Adam. Sikeres átöltözés után, le kellett üljek, nem bírtam állni.
- Fáj.
- Tudjuk.
- Meghoztam a papírokat, szabad vagy Zoe. Aztán csak óvatosan és holnap tízre jössz. - papírokkal a kezében jött be Dave.
- Na végre. Csak bírjak elsétálni a kocsihoz. Ugye nincsenek kint fotósok vagy újság írók?
- Talán csak az utcán. - közölte Ad.
- Szemüveg, baseball sapka. Hiányolhatatlan holmik. - felvettem, majd elindultunk. Ki gondolta, hogy a fotósok megtalálják a kocsinkat és előtte vernek tábort, csak hogy pár kép készülhessen rólam? Ilyen még nem jutott eszembe, de ők mindenre képesek.
- Nee, lépcsők. - nyafogtam.
Adam felkapott az ölébe, majd elvitt a kocsihoz.
- Ne szoríts annyira.
- Még itt is panaszkodsz? Ha nem szorítalak leesel. - nevetett.
Beültünk a kocsiba, hazamentünk. A garázs előtt megint meg kellett állni a kocsival.
- Megint buckák. Lassan.
- Igyekszem. - mondta Leila. Ő vezette a kocsit, egész jól kikerülte a kis buckákat. Az oldalam még mindig rettenetesen fájt és a kis emelkedőkön még jobban. Kiszálltunk a kocsiból, Becky segített. Már be is pakolt a szobájába. A nappaliban ücsörögtem a kanapén, mikor Neil feltette kérdését:
- Zoe, mikor leszek nagybácsi? - majd leült mellém.
- Khmm.. - nagy barna szemeimmel ránéztem. - Mit kérdeztél? Tudod, rosszul hallottam.
- Nem nem. Ezt jól hallottad.
- Úgy nézek ki, aki most jól van és nem bánja ha megnő a hasa mikor most műtötték? Mert szerintem nem.
- Akkor majd majdnem egy év múlva is megkérdezem. Jövőbe látok.
- Haha, persze öcsikém. - nevetett Ad.
- Nem megyünk haza? Később visszajövünk. - kérdezte Eber.
- Menjenek nyugodtan, elleszünk. - mondta Beck.
- Tegeződjünk inkább. - kérte meg Eber Beckyt.
- Rendben. Da csajszi, Neilnek igaza van. Egy évet jósolok nektek.
- Ne kezdd már te is Beck!
- Jól van na. Bepakoltam a szobámba. Köszi, hogy maradhatok.
Adam kikísérte Neiléket, behozta a postát, mikor jöttek a rendőrök. Megtalálták Leot, öt év börtönt kap.
- Öt év nyugalom. Ha kiengedik megint megkeres. Ez így nem lesz jó. A klip forgatás pedig egy hét múlva lesz.
- Szerencsédre nem kell táncolni, csak szinte ülni. - mondta Ad.
- Igen. Csak sokáig fog tartani a forgatás. De ti ott lesztek.
- Még szép. lemegyek a boltba, veszek kaját. Sziasztok.
- Fel kéne jutnom a lépcsőn a szobámig. Tommy!! - kiabáltam.
- Itt vagyok. Hallottam. Segítek. Gyere.
- Ohh, köszi. De a saját lábamon szeretnék felmenni. Köszi.
- Óóo.