14. Rész - Érzelmek

Már vártak minket. Peter lesz a mai rádiós műsorvezető.
- Sziasztok! Már vártunk Zoe, gratulálunk a reggeli előadáshoz, gyönyörű hangod van. - mondta Peter.
- Jajj, ne essünk túlzásokba.
- Pedig igaza van... - folytatta Adam. De mennem kell, majd jövök érted. Addig a stúdióból hallgatjuk a rádiót.
- Okés. Szia.
- Akkor Zoe, gyere velem igyunk meg egy kávét és elmondom a mai menetrendet.
- Nem szeretem a kávét. - mosolyogtam.
- Akkor van forrócsoki vagy amit csak akarsz.
- Jó lesz a forrócsoki is, köszi Peter.
Leültünk, már csak fél óra volt a kezdésig.
- Akkor az első, hogy rólad beszélünk egy kicsit. Család, barátok, mit szólnak ahhoz hogy eljöttél ide. Beszélünk a karrieredről, egy picit Adamről és a jövőről. Utána pár Twitter kérdés és telefonos kérdés. Az utána lévő fél órában meg csak úgy beszélgetünk. Ez a 2 órás terv. - Peter beavatott a programba.
- Rendben.
- Srácok, idő van. Menni kell. - szólt a főszerkesztő.
Bementünk a stúdióba, megkaptam a kis helyemet a fülesemmel együtt, majd belevágtunk a közepébe.
- Jó reggelt Los Angeles! Mellettem Zoe Lambert, aki a mai showban debütált első dalával a Who You Are-al.Szia Zoe!
- Szia Peter.
- Hogy vagy ma? Nem igazán látom rajtad az idegesség jeleit.
- A reggeli műsor után elmúlt minden, már nem vagyok ideges és a mai nap miatt sem aggódom. De a holnapi napot végig akarom aludni, mire hazaérek tudom, hogy nagyon fáradt leszek.
- Az biztos. Beszélgessünk a dabütáló dalról. Mikor írtad és miért?
- Két éve vettük fel egy ausztráliai stúdióban. Most csak egy kicsit át lett alakítva. Azért írtam, mert sok ember van, aki hasonlítani akar. Én is ilyen voltam az iskolában, olyan akartam lenni mint a többi menő, divatos lány. De ez rossz. Mindenki legyen önmaga.
- Szóval, ezzel ösztönözni akarsz mindenkit arra, hogy fogadja el a másikat olyannak amilyen, és ne akarjanak az emberek hasonlítani a másikra?
- Pontosa. Tudom, hogy nehéz, főleg iskolás korban. De megéri egyéniségnek lenni, az az érdekes.
- Mi a terved a jövőben?
- Először is szeretnénk leforgatni a klippet, utána belekezdeni az albumba. Aztán lesz ami lesz.
- Milyen dalokat tervezel? Van már valami ötleted?
- Van, persze. Bulizós, szerelmes dalok. Rock, RnB, pop... tudod.
- Ki a példaképed?
- Nincs példaképem. Talán csak azt tudom mondani, hogy Adam. De mondom, nem tudom. Majd minden kialakul. - mosolyogtam. Tetszettek a kérdések. Élvezem az egészet.
- Jó, hogy megemlítetted Adamet. - Peter röhögött. - Mi van köztetek?
Elmosolyodtam.
- Őszinte leszek, Szerelem.
- Futó kaland?
- Nem. Ez olyan, mint amikor egy fiú, a lányra Nőként tekint a lány pedig a fiúra Férfiként. Szeretjük egymást.
- Itt van a kezemben egy újság. Címlapont ti vagytok, a parkban.
Peter ideadta hogy megnézzem. Pár kép, amin csókolózunk.
- Ohh igen. A park. - mosolyogtam.
- Igen. Jó páros vagytok.
- Köszönjük.
- Terveztek Lambert babát?
- Messze van még. Majd két év múlva.
- Hány éves is vagy?
- 22. Még élem az életem. Most énekelni akarok.
- Barátok és a család mit szól a sikeredhez?
- Az ausztráliai barátaim, akikkel eddig beszélgettem nagyon örülnek neki.
- Család? - jött a kérdés, amitől annyira féltem. Félek, hogy előtörnek belőlem az érzelmek és ott mindenki előtt sírva fakadok.
- Én erről nem igazán szeretnék most beszélni. - könnyeimmel küszködve mondtam. Szerencsére épp egy öt perces szünet következett. Felálltam és kimentem a folyosóra. Kezeimmel takartam el a szemeimet. Leültem egy székre majd hosszasan néztem a falat. Barbi a főszerkesztő jött utánam. Alig pár évvel lehet idősebb mint én.
- Mi a baj Zoe? Látom, hogy valami nincs jól. - faggatózott Barbi.
- Semmi, semmi. - elfordultam.
- Holnap beszélhetnénk róla. Én is elveszítettem a családom.
Barbi elsétált én pedig ránéztem. Peter szólt, hogy folytatjuk. Szemeimet megtöröltem és visszamentem. Fél óra múlva vége lett a rádiós műsornak. Adam értem jött, de előtte megkerestem Barbit.
- Szia. - köszöntem.
- Na, mi az? - kérdezte.
- Semmi... Holnap ráérsz? Beszélgethetnénk valamikor.
- Igen, mondjuk délelőtt?
- Nekem jó lesz. De nem megyek a városba... majd Adamet elküldöm otthonról.
- Rendben. Akkor majd megyek. - nevetett. Jó érzés volt belegondolni, hogy végre elmondhatom valakinek mi is a bajom. Nem akarom most Adamet is lehúzni ezzel.
Azzal elindultunk a három órakor kezdődő megbeszélésre a videóklippel kapcsolatban. Ekkor már nagyon fáradt voltam. A klippet pontosan 3 hét múlva forgatjuk, itt LA-ben. Miután ezzel is végeztünk a  menedzserem oda jött hozzám és megmutatta az internetes pletykákat: "Zoe szülei kitagadták őt a családból!" "Zoe otthagyta családját."
Megmondtam neki, hogy ezek közül egyik se igaz, ő pedig természetesen elmondta, hogy ebből nagy botrány lesz, ha nem mondom el mi is a helyzet. Féltem. Leszerveztünk egy időpontot az egyik újságnál, ahol tisztázom magam. Adam megígérte, hogy ott lesz velem, mikor elmondom mi is történt a családommal. Olyan jó lenne, ha mindenki itt lenne mellettem. De ez már lehetetlen. Kis pihenés után sietni kellett az esti fellépésre, ott csak a dalt adtam elő. Hulla fáradtan hazamentünk. Kicsit le voltam törve. Barbi felhívott, hogy holnap mégsem ér rá, így lemondtuk a programot. Zuhanyzás után bezárkóztam a szobába és ki se jöttem onnan. Adam bejött hozzám, hozott forró teát. Kisírt szemekkel, letörve feküdtem az ágyon. Mint mikor elvesztettem Lisat.
- Hoztam teát. - aranyos hangon szólt hozzám Ad. Ránéztem. Egy újabb könnycsepp hagyta el a szemem. Némán nézegettem ide-oda. Ad letette a forró teát az éjjeli szekrényre. Odalépett, leült az ágy mellé és megfogta a kezem. Nem mondott semmit, csak csendben ült. Sötét volt, alig láttam az arcát. Meg akart vígasztalni, de nem igazán tudta hogy mit csináljon. nagyokat nyelve megszólaltam.
- Szeretlek. Kérlek te ne hagyj egyedül.
- Ohh Zoe. Nem hagylak egyedül, soha. Megígérem. Soha.
Ad megölelt, majd mellém feküdt. Szorosan átölelt, én a kezét fogtam majd elaludtunk. hirtelen elfelejtettem minden rossz emléket és csak kettőnkre gondoltam és hogy holnap majd minden jobb lesz.