8. Rész - Újra együtt

A beszélgetés után Beck felment Zoe szobájának ajtaja elé és leült.

- Zé.. tudod ki az aki két nap múlva jön? Tudod, akivel a repülőtéren találkozol.

Becky nem hallott semmi zajt, semmi hangot a szobából, még Zoe sírását sem. Beck leszaladt Mariahoz, azt hitte, valami történt vele. Gyorsan előkeresték a pótkulcsokat, felrohantak és kinyitották az ajtót. Zoe az ágyán aludt, azzal a karkötővel a kezében, amit Adamtől alig egy hete kapott. 

- Jajj istenem.. azt hittem valami baja lett. - suttogta Maria.

- Ne tudd meg milyen érzés volt bennem amikor nem válaszolt. Te menj le, én ma itt alszok mellette. 

Hajnali háromkor ki kellett hívni az orvost, Zoe belázasodott a múltkori nagy vihar miatt. 

- Hagyok itt lázcsillapítót és gyógyszert. A csuklója miatt ne erőltesse meg magát a kis hölgy és vigyázzon magára. - mondta Dave, az orvos.

- Jól van na, nem kell úgy tenni, mintha nem ismernél. 

- Mi bajod van már meg? - kérdezte.

- Hagyd Dave, ez olyan... 

- Még mindig Lisa bánt?

Dave Lisa férje volt, egészen a balesetig, ahol ő és a kislányuk is meghalt. Leült Zoe mellé, próbálta megnyugtatni.

- Figyelj... meghalt a feleségem és a saját lányom. Ha én túl tudtam tenni magam rajta, neked is menni fog.

- Persze.. olyan könnyű mondani. mintha csak tegnap lett volna, hogy a kocsi épp hogy megállt a szakadék szélén. 

- Lisa feláldozta a saját és a lánya életét, miattad. Érted, miattad. - hangoztatta. - Ne sírj, de Szerinted miért?

- Nem megy Dave, nem megy. 

- Nem ragadhatsz le egy eseménynél. Pörög az élet Zé... túl kell tenni magadat rajta. Legyél erős! - biztatott. 

- Szombaton jön hozzá valaki, csak nem tudjuk ki az. És azt tudod, hogy két hétig szállásoltuk el Adam Lambertöt és a gitárosát? - próbált felvidítani Beck.

- Ohh.. és ki lehet az a titkos emberke? Miért nem kértél nekem aláírást? - kérdezgette Dave.

Megfordultam és röhögcséltem.

- Aludhatok most már? Négy óra... 

- Igen is! A betegnek pihenésre van szüksége.

Lementek a nappaliba, én pedig elaludtam. 

- Dave.. Zoe totál belezúgott Adambe. Míg itt volt, semmi baja nem volt, nem gondolt arra ami történt Lisával vagy mással. - mondta Becky.

- És Adam? Tudod...

- Na... egy férfit egy nő, aki az igazi neki, akár két hét alatt is megtudja változtatni. 

- Áhh.. értem. Akkor holnap Adam jön?

- Igen, de el ne mondd másnak.

Dave hazament, én pedig csak délbe másztam ki az ágyból. Gondolkoztam a nappaliban. A macis karkötő már kedvenccé vált nálam, így elhalaszthatatlan kelléke volt a mai adag semmit tevésnek. A csuklóm rettenetesen fájt. A röntgen alapján jó pár kis darabra tört, de megúsztam a műtét nélkül is.A kanapén megint sikerült bevágnom a szunyát. 

- Zoe... kelj fel! Máf fél tizenegy van.. holnap hogy akarsz tízre a repülőtéren lenni? - kérdezgetett Becky.

- Holnap? Holnap szombat? Aww... ügyesen. Majd most felmegyek a szobámba, gépezek úgy egy órát és lefekszek... Asszem..

- Na jó, menj fel a szobádba és puszi-puszi jó éjt. - Becky szinte rám parancsolt. Mintha készülne valamire..

Felmentem a szobába, fel akartam hívni Adamet, de nem vette a telefont. Gondoltam biztos nem ér rá. 

Fogtam magam és lefeküdtem, a macis karkötő persze még mindig nálam volt. A mai nap olyan semmilyen volt. A holnapi biztos jobb lesz. Adamre gondoltam. Megtörtem vele kapcsolatban, ezért is akartam felhívni. Lehet, hogy ő csak egy 'tipikus fan észjárásának' gondolja majd, de ezek valódi érzések vele kapcsolatban, amit már nem tudok rejtegetni. Két hét alatt, annyira megismert, hogy talán még a többiek se tudnak rólam annyi mindent, amit elmondtam neki.Egyre jobban érdekelt, hogy mi van Adammel, miért nem veszi fel a telefont és hogy holnap ki jön hozzám. Lecsuktam a szemem és szépen lassan elaludtam.

Reggel hétkor vidáman keltem fel. Eljött a nap, amikor megtudom ki az a rejtélyes idegen. Összepakoltam a kis cuccaimat, és elindultam. Út közben felhívtam Adamet, felvette.
- Jujj, végre hogy felvetted. Este hívtalak.
- Neked is szia. Mindjárt ott..
- Igen?
- Semmi... közbe Tommynak beszélek.. izé, mert keresi a telefonját.
- Ohh.. értem. Kicsit nehéz törött csuklóval vezetni... - szomorkodtam. - De nem baj, megyek a repülőtérre, valakivel találkozok.
- Kivel? - kíváncsiskodott Adam.
- Nem tudom. Amúgy a macis karkötő a kedvencem lett. Imádom. Cuki.
- Az jó. - röhögött Adam. - De most le kell tennem. Vár a munka. Szia. Csók.
- Szia.
Kikapcsoltam a telefon kihangosítóját. Tíz perc múlva már a repülőtéren voltam, de még volt 20 perc az érkezésig. Egyre kíváncsibb voltam, hogy ki lehet az. Telt múlt az idő... tíz óra. Forgolódtam jobbra balra, hogy melyik kapu felől jöhet majd. Hirtelen megláttam őt,  teljesen fekete ruhákba öltözve, nagy bőröndöt húzott maga után. Ismerősnek tűnt, az elöl kilógó fekete haja. Odajött hozzám, szótlanul levette a napszemüvegét és a sapkáját. Megláttam, hogy Adam az, az örömtől a nyakába ugrottam. Már az sem érdekelt, hogy mennyire fáj a csuklóm. Akkor Ad a fülembe súgta, "Szeretlek Zoe"
Egy ideig bámultam rá, majd megkérdeztem tőle:
- Hogy? Mint barát?
- Nem. - válaszolta. Mint nőt. Tudom, így meg úgy, de hidd el.
- Én... én is.
Beültünk a kocsiba és ott fojtattuk a beszélgetésünket. Kezem remegett, nem tudtam, hogy mi lesz ezután.
- És, most mi lesz? - kérdeztem.
- Nem akarjuk ezt, ketten megpróbálni?
- Megpróbálhatjuk.
- Tudom, hogy menni fog.
- De kérlek, ne siessük el a dolgot. Kérlek.
- Persze, ne aggódj. - mondta Adam, majd megölelt.
Hazamentünk. Maria ebéddel várt minket, kiderült, hogy az egészet Becky és Tommy tervezte.