Dél, 12:34
Épp egy hónapja, hogy Tommy 28 éves lett. Azt a bulit, még mindig nem tudtam elfelejteni TJ miatt. Sikerült rájönnöm arra, hogy itt én vagyok a legfiatalabb a 23 évemmel.
- Zoe, kész az ebéd! - kiabált fel Adam, ezzel megszakította a pihentető gondolkodásomat. Lesétáltam a konyhába, leültem az asztal elé a székre, majd Tommy elém rakta a tányért.
- Hát, nekem ehhez most nagyon nincs étvágyam. - fura fejjel jelentettem ki.
- A kinézetét ne nézd, az pocsék, de az íze. Az íze nagyon jó lett. - biztatott TJ.
- Nem néz ki rosszul, ügyesek vagytok. De akkor is...
- Fáj valamid? - aggódva kérdezte Adam.
- Csak a hátam... egyre kényelmetlenebbül alszok. Meg a gyomrom. Biztos elrontottam.
- Pedig szerintem nagyon kényelmes. - mondta Becky.
- Eddig nekem is az volt. Eddig. De te honnan tudod? - kérdeztem.
- Hát az úgy volt hogy mikor senki nem volt itthon, mert mindenkinek fellépése volt, nem tudtam aludni. És mondtad Zoe, hogy van egy maci a párnád alatt. Megtaláltam. És ott elaludtam...
- Na, nem baj. Egyetek csak. Én hányni fogok.
- Nem fogsz! - nyugtatott meg Becky, mikor már a fürdőszobába rohantam a wc-hez. Beck utánam jött Adammel hogy megnézzék jól vagyok-e.
- Ez csak a vacsi... - nyugtattam meg őket. - Biztos nem tett jót estére az a nagy adag paprikás-salátatál.
- Biztos. Csinálok neked vajas pirítóst. - Adam ezzel le is ment.
Becky csak csendben ült mellettem. Meg se szólalt. Aztán egy nagy mosollyal az arcán kiment a fürdőből és valakinek telefonált. Rendbe tettem magam és lementem a többiekhez.
- Ma este Tommy szobájában alszok. Vagy itt a kanapén... még nem tudom.
- És legalább mellettem? - kérdezte Tommy.
- Ha jöhet Adam is, igen.
- Mi lesz itt. - nevetett Becky.
- Semmi olyan, mint egy hónapja! Éhes vagyok... fáj a hátam. Le akarok ülni. - nyafogtam.
- Hát hajrá, nincs akadály. Ülj le, itt a pirítósod.
Adam ideadta a reggelimet én pedig kényelembe helyeztem magam a fotelben. Persze állandóan mocorogtam, sehogy se volt kényelmes. Úgy döntöttem felállok és így eszek, közben nézem a Dr.Who-t.
- És most állva jobb? - kérdezték.
- Nem. - letettem a tányért a konyhapultra és kimentem a medence mellé, majd leültem egy székre. A szomszéd idős néninek nem tetszett a rövid nadrágom és Adam egyik régebbi pólója amit viseltem. Én ezt a szerelést ma csak pizsamának hívom. Így végig kellett hallgatnom a néni tíz perces prédikálását. Mivel a tizedik perc után meguntam és bementem. Az üveg ajtót is becsuktam magam után, a nagy hang miatt pedig azt hittem, hogy betört. Szerencsére nem.
- Rossz passzban vagy. Gyere ide. - mondta Adam, majd magához húzott és megölelt.
- Mi a baj? - kérdezte
- Nem tudom. Az előbb az öreg szomszéd néni kiabálva prédikált nekem az illedelmes ruhákról és, hogy az én pizsim nem az. És álmos vagyok. Meg úgy minden...
- Akkor mégis tudod.
- Ajj. Tuti, hogy beteg leszek.
- Akkor majd Dave meggyógyít. Majd áthívom neked. - mondta Becky.
- Át ne merd hívni! - kiabáltam. - Utálom az orvos énjét. Havernak a legjobb. Mindig eszembe juttatja Lisa-t.
- Jó. De akkor kénytelen leszek ha holnap is így fogsz kinézni.
- Hogy?
- Hát... elég vörös a fejed. - mondta Adam.
- Nem nézek tükörbe. Nem nézek tükörbe. - mondogattam.
- Nyuszifül, menj fel pihenni. Elmosogatok. - mosolygott Adam.
- Nem megyek. Úgy se tudnék magammal mit kezdeni. Inkább megcélzom a wc-t. Ismét. Lehet viszek könyvet is. Nem kellett volna megennem a pirítóst...
Fogtam magam és felrohantam a fürdőszobába. Kezdtem megrémülni. A szívem egyre gyorsabban vert és már szédültem is. A hányingerem hirtelen elmúlt, helyette összeestem az ajtóban és elájultam. Lent a srácok hallották, hogy valami nincs rendben, Adam és Tommy utánam jöttek, Becky pedig felhívta Dave-et. Legközelebb már csak a hálószobában az ágyon tértem magamhoz, Adam ölében.
- Nyuszifül, megijesztettél. - komoly szemekkel nézett rám Adam.
- Én is magamat. - elnyomott hangon válaszoltam, miközben próbáltam felülni, de a szédülés legyőzött.
- Zoe, holnap reggel bejössz velem egy gyors vérvételre és két hét múlva lesz is eredmény. - jelentette ki Dave.
- Nem kell.
- De igen is kell. Nem jó így, hogy minden nap ezt játszod. - parancsolt rám Ad. - Legalább megtudjuk mi a bajod.
- Lehet, hogy csak egy szimpla ételkavalkád. Meglátjuk. Hagyok itt gyógyszert, azt vedd be ha rosszul leszel. Holnap jövök.
- Dave, kikísérlek! - kiabálta Beck és Dave után rohant.
Míg ők odalent dumáltak addig én az ágyban Adam mellkasán pihentettem a fejem.
- Dave, mi baja van Zoenak? - kíváncsiskodott Beck.
- Holnap délutánra meglesz az eredmény.
- Akkor miért két hetet mondtál?
- Szerinted várnék két hetet az ő eredményére?
- Nem.
- Egyébként, szerintem semmi komoly, csak hatással van rá az egy hónapja történt éjszakai kaland. - mosolygott Dave. - De van még egy probléma. Anyukája beteg lett, az ő problémája is így kezdődött. Biztos eszébe fog jutni, legyél mellette. Remélem az első gondolat lesz igaz.
Este 10:36
- Hol van az a gyógyszer amit Dave adott? Mindjárt végem van. - kérdeztem. - Már mindenhol megnéztem, a konyhában, a nappaliban még Tommy szobájában is.
- És a hálóban az éjjeliszekrényen?
- Francba. A legegyszerűbb helyen nem. Elegem van. - mérgesen mentem fel.
Bevettem a gyógyszert, utána visszamentem a nappaliba amerikai focit nézni. Dögunalom az egész. Egy tojás alakú labdáért verekszenek a többnyire helyes srácok.
- Igeeen, igeeen nyertünk! - kiabálták a fiúk.
- Már mindenki tudja, még a szomszédok is. Köszönjük.
- Zé, tudom, hogy durcás vagy.
- Adam. Nem is.
- De is. És most egy kicsit hisztis is. - tette hozzá Tommy.
- Éhes vagyok. Csak ennyi a bajom.
- Gyere csajszi, irány a konyha. Csinálok neked valami könnyű kaját, addig se kell a focimániájukat hallgatnunk. - Rángatott magával Becky.
Összedobtunk valami ehetőt, szerencsére nem jött ki az is, mint a reggeli pirítós és a vacsi.
- Holnap jössz velem dokihoz? - kérdeztem.
- Persze. Jajj, látom rajtad, hogy ideges vagy. Nem lesz semmi baj.
- Csak eszembe jutott anya... neki is így kezdődött. Másnap belázasodott és itt hagyott engem. Életem legrosszabb napja. Ezért félek. Én még 30 év múlva is itt akarok lenni Adammel. Szeretnénk egy kisbabát, aki akkora már felnőtt lesz és hozza az unokámat látogatóba.
- Na, ilyenre ne is gondolj. Nem lesz semmi baj. Hidd el nekem. Tudom. Bízz bennem.
- És ha mégis? - egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- De nem! Két hét múlva együtt megyünk az American Idolba hogy megnézzük a finálét, ahol TE is fellépsz. Ne csináld ezt.
- Na jó. De ma se fogok aludni. Holnap hulla fáradtan megyek majd Dave-hez.
- Majd akkor filmezünk, meg ilyenek. Nyugi.
A fiúk hamar lefeküdtek, azt mondtam Adamnek, hogy sietek fel hozzá. Nem tudtam volna megtenni, hogy az egész éjszakát végig aggódva ott aludjak mellette. Most se tudja, hogy miért sírtam miközben beszélgettem Beckyvel. Lekuporodtunk a kanapén és négy filmet néztünk végig, az ötödik reggel hatkor kezdődött, ekkor már csak Beck vállára hajtott fejjel aludtam. Adam váratlanul lejött a nappaliba, Becky pedig halkan szült Adamhez:
- Végre. Elaludt.
Adam értelmetlenül nézett ránk, de Becky elmagyarázta neki a dolgokat.
- Legalább egy órát aludjon, Dave úgy is hamarosan jön. Délutánra lesz eredmény. Össze kell szednie magát. - mondta Beck.
Adam közben végig engem nézett. Szemeiben látni lehetett minden gondolatát. Mikor elhozott magával ide, féltem, hogy összetöröm Adamet ezekkel a dolgokkal, a családommal, a múltammal. Féltem, hogy annyira megszeret, - ami meg is történt, hiszen szeretjük egymást - hogy majd egy esetleges probléma miatt nem tud majd elengedni. Gondolok itt most erre és az apámra. Rémálmaimat vele álmodom. Hogy megkeres és elvisz, mint a húgomat.
Egy óra múlva Dave csengetett az ajtón, mehetünk. Összeszedtem magam és elindultunk. Adam nem hagyta, hogy csak ketten menjünk így jött ő is, aminek annyira nem örültem. A vérvétel után hazajöttünk, odamentem Zokny kutyámhoz és órákon át csak őt kényeztettem. Adam a fotelből leste minden mozdulatomat. Tudom, hogy Becky elmondta neki. Annyira nem is baj, de látom rajta, hogy ideges. A szemeit forgatta és a fejét fogta, közben sokszor vett mély levegőt. Talán ennyire még én se vagyok ideges, mint most ő. Nem mertem megszólalni, az egész lakásban csend volt. Aztán délután egykor csöngettek. Dave volt az, nagy papírköteggel a kezében. Rosszul kezdődik. Mondtam magamban. Becky kinyitotta az ajtót és behívta. Zokny simogatását abbahagytam és odamentem hozzájuk.
- Üljetek le, nyugodtan. Úgy jobb lesz. - mondta Dave.
- Nem ülök le, nekem így jobb lesz. Csak mondd már, könyörgöm.
Kezemet a hátam mögé tettem, Adam pedig megszorította.
- Rendben. Akkor.... Zoe. Lássuk.
- Mondjad már, ne húzd az idegeim. Ki vele!
- Ez egy több hónapig tartó korszak, egész pontosan 9. Minden hónapban jönnöd kell hozzám. Gratulálok, babát vársz! - mondta Dave a jó hírt.
Annyira bennem volt a tudat, hogy Dave mást fog mondani. Hirtelen összeestem a szívemben érzett fájdalomtól és sírógörcsben törtem ki. Adam nyakát szorosan fogtam. Lepörgött előttem az egész életem. Aztán észhez tértem és megkérdeztem:
- Mi van?
- Kis Adam lesz! - BB hatalmas mosollyal nézett rám. Alig hittem el.
- Mindenre felkészültem, mindenre gondoltam, csak erre nem.
Még mindig sírtam, de már csak azért, mert hihetetlenül boldog voltam.
- Tudjátok mi a baj? hónapja volt az a hatalmas buli, de te a második hónapban vagy.
- Hát, az úgy volt hogy a névnapomon unatkoztunk... - halk hangon mondtam. Letöröltem a könnyeket az arcomról és felálltam. Adam nyakába ugrottam és megkértem, hogy mondja el még egyszer, hogy mi is a bajom, aminek most ennyire örülök.
- Kisbabánk lesz, érted? Felesleges volt ennyit aggódnunk.
- Egész éjjel nem aludtam. Csak emiatt. Ma kialszom magam és huuh.
- Hagyom a fiatalokat. Úgy is mennem kell.
Dave elment, Adam pedig az ölébe kapott. Alig akart elereszteni. Ez életem legboldogabb napja.
