16. Rész - Összetörve

Este elindultunk a vidámparkba. Minden világított, a hullámvasút, minden.
- Húúha. Ezt nevezem én vidámparknak. - csodálkoztam.
- Mire karunk először felülni? - kérdezte Ad.
- Hát... a nagyon magas dolgokat inkább hanyagoljuk. Tudod mi volt a repülőgépen...
- Legyen a hattyús vizes csúszda. - ajánlotta fel Tommy, és mivel nem volt magas, csak vizes ki is próbáltuk. Ezután jött a körhinta, amit ki kellett hogy próbáljak, kiskorom óta arra vágytam.
- Húúúh... kicsit elszédültem. - már alig álltam a lábamon.
- Mehetünk? - kérdezték.
- Várjatok még egy picit. Elszédültem. Uhh. Fáj a fejem.
- Nem mi akartunk dupla körre menni....
- Jó ha tudod, tíz perc múlva zárás. Menjünk.
- Add a kezed, mert neki megyek valaminek. Még jó hogy nem ettem előtte semmit.
Sikeresen kiballagtunk a vidámparkból. Még a kocsiban elaludtam, így mikor felkeltem a nappali kanapéján voltam.
- Fél három múlt. Fáj a kezem és éhes vagyok. Sötét van.
Sikerült összedobnom egy szendvicset, gyorsan meg is ettem. Igyekeztem nem felkelteni a fiúkat, de valami leesett az író asztalról és akkorát sikítottam hogy az egész város felkelt rá.
- Mi az, mit ordibálsz?
- Ott...ott van valamit.
- Dehogy is... figyelj, megnézem. - mondta Tommy, majd a szoba ajtó elé ment, felkapcsolta a villanyt és elkezdett kiabálni.
- Egééér!
Tommy felállt a kanapéra, le se jött onnan míg meg nem fogtuk.
- Tommy... - nézett rá Ad. - Csak egy egér.
- Jó, de akkor is. - Tommy még mindig nyavajgott.
- Na, jól van. A lényeg, hogy most már a vendégünk házon kívül van. Aludjunk. - mondtam.
- Jajj... holnap ebédre megyünk a szüleimhez. Végre megismered őket még jobban.
- És ha nem tetszem nekik?
- Fogsz, ne aggódj.
- Gyerekek én berezeltem... nem aludhatok most a ti szobátokban, vagy dolgotok van? - kérdezte Tommy.
- Óóó.. a földön jó lesz? - kérdeztem.
- Hát...
- Jó, de Adam az enyém, ez annyit jelent hogy én alszok középen és Nem csinálunk belőle redszert, akármi is legyen.
- Ez furi lesz... - nézett rám Ad.
- Tudsz ellenállni a cuki fejének? - nevettem.
- Miért én nem vagyok cuki? - mosolygott.
- De. Te cukibb vagy.
- Tudtam! - nevettünk.
Felmentünk a szobába, Tommy is szépen össze pakolta a kis cuccait. Megbeszéltük, hogy én leszek középen és hogy nem fog horkolni. Bár azt se tudom hogy horkol-e.
- Nem nyomunk össze? Mert ha igen, lelökhetjük Adamet. - kapálózott Mr. T.
- Mernél engem lelökni...
- Aludni szeretnék. Köszi. Szedd le a kezedet a hasamról Tommy.
- Óóó...
- Hé! Zoe az enyém. Biztos ne cseréljünk helyet, hogy én legyek középen?
- Persze, hogyne... nem próbálom ki, milyenek vagytok rossz fiúkként.
- Jól van na. Puszi. Pacsi. Jó éjt.
Annak ellenére, hogy komoly szabályokat osztottam ki, mint pl.: a nincs fogdosás, tapizás, horkolás, a takaró elvétele pedig tilos, szinte az egyiket se tartották be. Tommy felém fordulva, keze a hasamon. Adam is felém fordulva, csak ő bal oldalról. Legalább senki nem horkolt.
- Tommy legközelebb nem alszol itt. - szóltam.
- Nem csináltam semmit. Ad még alszik?
- Dehogynem. És igen. Nem ajánlom hogy fel ébreszd. Nem tudott elaludni. Inkább menjünk le. Csak átöltözöm.
Tommy kisétált én pedig felöltöztem. Ad még mindig aranyosan aludt, nem volt szívem felkelteni. Mostanában amúgy is elég fáradt és még csak 8 óra múlt. Lementem enni. Csörgött a telefon. Idegen, egyenlőre ismeretlen srác hívott fel, torzított hangon.
- Zoe! Emlékszel még öt éve? Nem felejtettem ám el. Találkozunk még.
Pánikba estem, eldobtam a telefonom, majd elbőgtem magam. Adam ekkor már lent volt, látta rajtam, hogy valamit nem mondtam el neki, de ez a valami, a sötét időszakomból van. Még mindig csak sírtam, közbe megérkezett Leila is.
- Zéé... kérlek mondd el mi a baj. - kérte Ad.
- Neem! Hagyjatok!! - sírva felrohantam a fürdőbe és bezárkóztam.
- Ezt nem értem. Mi baja van? - kérdezte Leila.
- Ne haragudj rá, nem tudom mi lehet. Fel hívom Beckyt.

Ausztrália, hajnali 3:00

Békésen aludtam mikor a telefonom megszólalt. Kikászálódtam az ágyból és felvettem.
- Ki az? Melyik barom hív ilyenkor?
- Ööö... Adam vagyok. Lenne egy pici vagy inkább nagyobb problémánk.
- Ohh.. szia. Mi a baj?
- Nem tudom, ezért hívlak. Tudom, hogy valamit nem tudok Zoeról.  Nem mondta el.
- Pontosabban?
- Felhívta egy ürge, azt mondta hogy nem felejtette el ami régen volt és hogy találkozni fog vele.
- Jajj...
- Mi az? Beck, kérlek segíts!
- Ha Zoe nem mondta el, akkor én nem akarok beleszólni. De, 16 éves korába volt egy 19 éves srác, akit Leonak hívnak. Kavart Zoeval, de Zé ezt nem akarta ezért nem hívta többé.
- Ennyi? - kérdezte Ad.
- Sajnos nem... ezután délutáni suliba járt, és mindig este 9 körül ért haza. Egyik nap viszont a rendőrségen találtuk. Leo bosszút akart rajta állni. Annyit mondok még, hogy a srác két évig volt börtönben. Vigyázzatok vele.
- De hogy került a rendőrségre?
- Umm... ne mondd el neki, hogy elmondtam, várd meg míg neked is ő saját maga meséli el a sztorit. Szóval Leo megerőszakolta. Ekkor megint összetört, tükörbe se mert nézni. Ki se mozdult a lakásból. Előkerültek a drogok és az ital. Szerencsére sikerült leszoknia róla. Kérlek nagyon vigyázz rá. Ne engedd egyedül sehova.
- Rendben. Köszi, sokat segítettél.

Los Angeles 10:10

A fürdőszobában sírtam. Néhányszor felálltam és a tükörbe néztem, próbáltam magam meggyőzni arról, hogy nincs semmi baj. Minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Ahogy belenéztem, láttam magam mögött Leot. Elborzongtam a látványtól, bele se merek gondolni, mi lesz ha megtalál, mert biztos hogy megfog. Újra leültem a földre és előröl kezdtem mindent. Ad, Leila és Tommy az ajtóban ácsorgott. Rám vártak. Adam finom hangon szólítgatott. Csak néztem előre, nem tudtam mit csináljak.
- Zoe, nem tudom mi a bajod, de biztos vagyok benne, hogy megoldjuk.
- Ezt nem tudod!
Kinyitottam az ajtót. Megint apró kis darabokra lettem törve. Újra a padlón, mint akkor. Rájuk se néztem, lesétáltam a konyhába a telefonomért. Rátapostam. Apró darabokban hevert a földön.
- Majd veszek egy másikat. - néztem a földre, dühösen.
- Mindent meg lehet oldani, Zoe. - bíztatott Leila.
- Na jól van... Leo. - a könnycseppek újra kigördültek a szemem alól. - Ő az, aki felhívott. Ennyi elég lesz. Majd később jön a többi... ha lesz hozzá bátorságom.
Leila odasétált hozzám, átkarolt.
- Csak nyugodtan. Mi majd segítünk.
- Ezen már nem lehet. 16 évesen rontottam el.
Valaki kopogott az ajtón. Szerencsére csak Neil jött, hogy haza vigye Leilát. 10 perc múlva, ugyan olyan rémülten ültem a kanapén mint az előbb. Nem tudtam, hogy valaki figyel engem...
- Itt, lepihenek ha nem baj.
- Rendben, addig fent leszünk.
- Oké.
Ahogy Adamék felmentek, alig hogy lecsuktam a szemem egy ismerős kezet találtam a szám előtt, és a srác azt mondta hogy ne szólaljak meg és pisztoly van nála. Egyből tudtam hogy ki ő. Egy árva hangot nem mertem kiadni, csak a könnyek jöttek ki belőlem. Szépen lassan, hangtalanul a kertbe vitt, ott a kis kapunk kimentünk, ott állt a kocsija. Leütött. Legközelebb már csak egy pincében ébredtem fel.