11. Rész - Eltévedve

Természetesen a fekete baseball sapka és a napszemüveg is otthon maradt, ezért a bevásárló körúton azt is vettünk. Adam azt mondta bármit megvehetek amit szívesen látnék a lakásban. A végén persze semmit ilyen dolog nem került a kosárba, a házban minden megvan amire egy embernek szüksége lehet. Viszont rengeteg ruhával lettem gazdagabb. A paparazzók kikészítettek. Csak gondolj bele. Van úgy tíz ember körülötted, mindegyiknél van kamera, fényképezőgép és mind téged akar. Na, meg egy újságíró. Emiatt mikor hazamehettünk volna, nem mentünk. Egy stúdióba kellett beülnünk, ilyen "mini interjú" szerűségre. Élveztem a dolgot mondjuk, de a sok kérdést nem. Hogy ismertük meg egymást, mi van közöttünk, mi lesz a jövőben. És a karrierem. Mit akarok kezdeni magammal egy ekkora városban. Úgy döntöttem elárulom, énekelni akarok. És akkor jött a bomba kérdés: "Terveznek házasságot vagy esetleg kis Lambertöket?" Még mielőtt megszólaltam volna - úgyse mondtam volna semmit - Adam kijelentette, az még messze van. Hozzátettem, hogy most a karrieremmel szeretnék foglalkozni, meg Adammel. Három óra hosszas várakozás után hazamehettünk. Végre.
- Elfáradál? - kérdezte Ad a nappaliban ácsorogva.
- Igen.
- Akkor holnap elmegyünk a stúdóba. És mivel tudom, hogy sikered lesz, csinálunk neked egy Twittert.
- Húú... ne bízd el magad. De csinálhatunk!
- Oké. A nevemre veszlek. - jelentette ki.
- Mi-mi? - nagyra nyitott szemeimmel néztem rá, nem értettem a dolgot.
- A neved Zoe Lambert lesz.
- De.. nem fog újabb háborút kavarni az interneten?
- Nem tudom. Majd meglátjuk. Már úgyis tudnak rólad mindent.
- Azt hogy? - kérdezgettem.
- Jegyezd meg. Ha valamilyen hírességgel kerülsz össze, úgy hogy téged még senki nem ismer, akkor alig egy hónap múlva már minden adat fent lesz rólad az interneten.
- Ohh.. már értem.
- De ha háború is lenne, akkor megmondom mindenkinek, hogy az én szerelmemet nem bánthatják! - mereven bámulta a képernyőt. Kész volt a Twitter profil. Elmosolyodtam. Olyan aranyosan mondta. Még mindig nem tudom, hogy csak álmodom vagy ez tényleg igaz. Fél óra múlva - miután Adam megtartotta a mini twitter partyt - elfoglaltam a gépet és megnéztem a twitterem. 5389 követő. Nagyot néztem. És ez a szám folyton csak nőtt. Nem győztem frissíteni az oldalt. Meg kellet nézzem, hogy mit művelt Adam. Egy csomó kérdés szólt rólam, amire válaszolt. Szerencsére nem mondott semmi olyat ami a magán életemhez tartozik. De ha bejön a dolog és tetszem a stúdiónak akkor előbb utóbb mindent megtudnak. 1500 új bejövő üzenet. Azt meg hogy? Kérdezgettem magamban. Adam mind végig mögöttem ült a kanapén, látta azokat az arcokat amiket a monitornak vágtam. Néha fel is nevetett, nem igazán néztem hátra. Pár kérdésre én is válaszoltam, jó kedvemben. Megtaláltam Ad üzenetét. " I love my Girl! @ZoeLambert " Mire megszólaltam.
- Én is szeretlek Adam!
- Ezek szerint rátaláltál az üzenetemre. Jó tanács: A magánéletről ne beszélj twitteren, ha kérdeznek akkor se mindenkinek, csak nagyon minimálisan egy embernek. Hidd el, tapasztaltam.
- Okés.
- El kell menjek. Fodrászhoz. Le kell vágni a hajam, már megint túl hosszú.
- Nekem nagyon tetszik. Viszont akkor már ha mész, visszafestethetnék a végét barnára. Tudod.. mint két hónapja.
- Ugyan erre gondoltam. - mondta Adam majd elment.
Folytattam a twitterezést. az 5000 követőből már 10000 lett. Kaptam olyan üzenetet aki szerint én csak Ad pénzéért vagyok vele, ami persze egyáltalán nem igaz. Nem tudtam mit tegyek, Ad azt mondaná majd elmúlik. Ne figyeljek rá. Beletörődtem. Megéheztem, kirámoltam a hűtőt. Alig találtam valamit. Biztos csak gyors kajákat eszik meg étterembe jár. felhívtam, hogy elmegyek kaját venni. Egyedül egy idegen városban, ráadásul kocsi nélkül. Jártam az utcákat, hívtam taxit. Sikerült vegyek egy térképet, csak hogy ne tévedjek el, bár így is sikerült. Valahol a város közepén a Baker streeten kötöttem ki. Fura olyan magas épületeket látni mint ott vannak. Sikeresen megtaláltam a CNN stúdióját is. A bevásárlás is sikeres volt. Viszont be kellett üljek a KFC-be, nagyon éhes voltam. Hazafele kikötöttem Ad fodrászánál, ő is ott ült bent. Besétáltam és kijelentettem, hogy eltévedtem.
- Majd megszokod. - mondta Ad.
- Tudom. Mehetünk?
- Igen, persze.
Haza értünk, megsütöttem a kaját. Már nagyon vártam a holnapot, akkor lesz a meghallgatás. Remélem minden jól alakul majd.
- Arra gondoltam, vennem kéne magamnak egy kocsit. - mondtam.
- Jó. Akkor majd elmegyünk és nézünk egyet.
- Na, elég legyen. Most neked lesz szülinapod, nekem kell ajándékot vennem, Neked.
- Én nem akarok semmit, csak téged.
- Én már itt vagyok, és amúgy is kapsz ajándékot. De most megyek, felhívom Beckyt. Puszi.
Felrohantam, megragadtam a telefont. Beck fel is vette, nagyon örültem, hogy megint hallhatom őket.
- Zoeee! - ordibálták a telefonba.
- Na, mi az? Alakul a dolog? - kérdezte Becky.
- Ajj.. hagyjatok már ezzel. Elég a fotósoktól meg a neten ezeket hallgatni.
- Ja, jó, bocs. Tényleg. Mizujs? - kérdezte Maria.
- Hát ma sikerült eltévednem a városban, tegnap pedig találkoztam Ad anyukájával. Nagyon aranyos és szimpatikus.Holnap pedig meghallgatásra megyek. Hogy vagytok?
- Jól van mindenki. Amúgy Dave LA-ben kapott állást, a kórházban. Biztos fel fog majd hívni.
- Remélem. Na megyek gyerekek. Álmos vagyok. Sziasztok.
Ezzel elköszöntünk. Holnap nagy nap lesz. Össze kell szednem magam, ha tényleg akarom.