10. Rész - Leila és a bakik

Este 10:13
Legalábbis arra számítottam, hogy ott is fogok felkelni. Nem így lett. Este nyolc órakkor, egy nagy ágyban találtam magam, egy nagy takaróval. Hirtelen azt se tudtam hogy mihez kezdjek, életemben először járok ebben a házban és el is felejtettem, hogy mi hol van. Megpróbálkoztam megtalálni Adamet. Kiléptem a szoba ajtóból elsétáltam a fürdő előtt meg két szoba előtt majd lementem a lépcsőn a nappaliba. Kicsit megrémültem mikor megláttam Adam anyukáját. Ott álltam egy térd nadrágban és egy pólóban. Egy árva szót nem tudtam kibökni, mikor sikerült akkor is rosszul.
- Jó reggelt. - mondtam.
- Neked is jó estét Zoe. - kuncogott Leila.
- Jajj, elnézést. Ahonnan én jöttem, ott most van reggel.
- Magatokra hagylak titeket. Elmegyek a boltba. Zoe, te érezd magad otthon. - mondta Ad, odalépett és megpuszilt, majd elment.
- Gyere ülj le mellém, beszélgessünk.- hívott magához Leila.
Lassan oda topogtam, nem tudtam hogy mit szeretne tőlem. Azt hittem, hogy számon akar kérni, mit is akarok én az ő pici fiától. Szerencsére nem ez lett belőle, jól össze barátkoztunk.
- Adam az elmúlt egy hónapban sokat mesélt rólad. Sajnálom ami történt veled, tényleg.
- Ohh.. ugyan már. Ha lent vagyok a nullán, akkor igyekszem összeszedni magam.
- Tegeződhetünk? Elvégre rokon leszel.
Épp a teámat szürcsöltem mikor meghallottam és az egészet félrenyeltem. Azt hittem megfulladok.
- Adamnek ennyire komolyak a gondolatai velem kapcsolatban? - végre szóhoz tudtam jutni.
- Nem tudom, de nagyon szeret. Én csak így érzem.. ez az anyai ösztön. Miért, te nem gondolod komolyan?
- Jajj, nem úgy értettem. Mellette szeretnék maradni. Senki nem szeretett engem még úgy, mint most ő. És ez szörnyen jó érzés. - bambultam előre.
- Adam ilyen, de általában nehezebben szeret meg új embereket, nem szokott ennyire kötődni senkihez. Téged pedig imád.
Folytattuk a tere-ferét, Ad fél óra múlva haza is jött. Most már bátran mondhatom hogy "haza" hiszen Adammel élek. Leila elment, Adammel pedig beszélgettem a nem létező munkámról.
- Van pár demo dalom... - mondtam, mire Adam felnézett.
- Mégis belevágsz? - csodálkozva nézett rám, mivel nemrég kérdezte és azt mondtam hogy nem szeretném.
- Igen... - forgattam nagy barna szemeim.
- Milyen stílusú a demód? - kérdezte, mint egy profi. Miket beszélek... az is. Igazi profi.
- Hát... inkább RnB de van rock&pop is. még öt éve jártam egy ausztráliai kiadónál, azt mondták sikerem lehet, csak nem ott. Hát most itt vagyok. Meglátjuk mi lesz.
- Oké. Majd ha nappal nem leszel annyira fáradt, hogy csak alszol, akkor elviszlek a kiadómhoz. Meghallgat és eldönti mit kezd veled.
- Köszi. Most meg nem vagyok álmos. - faképet vágtam Adamnek.
- Hát... ahogy gondolod. Gyere inkább aludni. - kacsintgatott és felsétált.
- Naa...
Úgy gondoltam igaza van, jobb ha felmegyek. Utánamentem. Adam mintha már aludt volna, gondoltam odabújok mellé. Oda kuporodtam, Ad elkezdett puszilgatni, majd végig csókolta a nyakam. Egészen bejöttünk a dologba. Értette a dolgát, az tuti. Mondjuk kevés fiúm volt eddig.... Viszont később el is aludtam. Nem tudom, hogy hogyan sikerült. Soha nem volt még ilyen velem ilyenkor. Én? Elaludni? Mikor nem is vagyok álmos? Tévedtem. Igen is álmos voltam. És rosszkor... Benyomtam a szunyát. Ennyi volt.

Reggel 7:52
Adamet nem találtam az ágyban, azt hittem megsértődött és elment valahova. Gyorsan lementem a konyhába, ami majdnem egybe van a nappalival, ott ette a reggeli adag gyümölcsös tejes zabpelyhét.
- Jajj, ne haragudj rám, nem tudom mi lett velem. - próbáltam bocsánatot kérni, de meg se szólalt. Rossz jelnek vettem. Akkor felállt és odalépett hozzám.
- Nem baj! - jelentette ki, mire elmosolyodtam és a szívem már nem kalapált annyira.
- Tuti? - a biztonság kedvéért még rákérdeztem.
- Mondom. Nyugi már. Elmegyünk vásárolni?
- Elmehetünk. Hova?
- Hát... tudom hogy szereted a csizmákat, veszünk neked egyet. - mosolygott.
- Jó, de hol? Amúgy köszi.
- Ahol én szoktam venni.
- Azok drága boltok... - húztam a szám.
- Ne gyere már ezzel. Most sok pénzed van. Megengedheted magadnak. És mennyi lesz, mikor belecsöppensz a zeneiparba...
- Akkor egy perc és jövök. Várj meg. - felfutottam, végül az egy percből fél óra lett.
- Nők. Egy perc helyett százszor annyi. - röhögött. Nagyon aranyos volt. Látni kellett volna, mikor egy vacak kulcstartóval játszadozott a reggelinél. Elindultunk. Nem gondoltam, hogy ennyi lesifotós ólálkodik a városban a tudtod nélkül és mind rád vár.