11. Rész - Eltévedve

Természetesen a fekete baseball sapka és a napszemüveg is otthon maradt, ezért a bevásárló körúton azt is vettünk. Adam azt mondta bármit megvehetek amit szívesen látnék a lakásban. A végén persze semmit ilyen dolog nem került a kosárba, a házban minden megvan amire egy embernek szüksége lehet. Viszont rengeteg ruhával lettem gazdagabb. A paparazzók kikészítettek. Csak gondolj bele. Van úgy tíz ember körülötted, mindegyiknél van kamera, fényképezőgép és mind téged akar. Na, meg egy újságíró. Emiatt mikor hazamehettünk volna, nem mentünk. Egy stúdióba kellett beülnünk, ilyen "mini interjú" szerűségre. Élveztem a dolgot mondjuk, de a sok kérdést nem. Hogy ismertük meg egymást, mi van közöttünk, mi lesz a jövőben. És a karrierem. Mit akarok kezdeni magammal egy ekkora városban. Úgy döntöttem elárulom, énekelni akarok. És akkor jött a bomba kérdés: "Terveznek házasságot vagy esetleg kis Lambertöket?" Még mielőtt megszólaltam volna - úgyse mondtam volna semmit - Adam kijelentette, az még messze van. Hozzátettem, hogy most a karrieremmel szeretnék foglalkozni, meg Adammel. Három óra hosszas várakozás után hazamehettünk. Végre.
- Elfáradál? - kérdezte Ad a nappaliban ácsorogva.
- Igen.
- Akkor holnap elmegyünk a stúdóba. És mivel tudom, hogy sikered lesz, csinálunk neked egy Twittert.
- Húú... ne bízd el magad. De csinálhatunk!
- Oké. A nevemre veszlek. - jelentette ki.
- Mi-mi? - nagyra nyitott szemeimmel néztem rá, nem értettem a dolgot.
- A neved Zoe Lambert lesz.
- De.. nem fog újabb háborút kavarni az interneten?
- Nem tudom. Majd meglátjuk. Már úgyis tudnak rólad mindent.
- Azt hogy? - kérdezgettem.
- Jegyezd meg. Ha valamilyen hírességgel kerülsz össze, úgy hogy téged még senki nem ismer, akkor alig egy hónap múlva már minden adat fent lesz rólad az interneten.
- Ohh.. már értem.
- De ha háború is lenne, akkor megmondom mindenkinek, hogy az én szerelmemet nem bánthatják! - mereven bámulta a képernyőt. Kész volt a Twitter profil. Elmosolyodtam. Olyan aranyosan mondta. Még mindig nem tudom, hogy csak álmodom vagy ez tényleg igaz. Fél óra múlva - miután Adam megtartotta a mini twitter partyt - elfoglaltam a gépet és megnéztem a twitterem. 5389 követő. Nagyot néztem. És ez a szám folyton csak nőtt. Nem győztem frissíteni az oldalt. Meg kellet nézzem, hogy mit művelt Adam. Egy csomó kérdés szólt rólam, amire válaszolt. Szerencsére nem mondott semmi olyat ami a magán életemhez tartozik. De ha bejön a dolog és tetszem a stúdiónak akkor előbb utóbb mindent megtudnak. 1500 új bejövő üzenet. Azt meg hogy? Kérdezgettem magamban. Adam mind végig mögöttem ült a kanapén, látta azokat az arcokat amiket a monitornak vágtam. Néha fel is nevetett, nem igazán néztem hátra. Pár kérdésre én is válaszoltam, jó kedvemben. Megtaláltam Ad üzenetét. " I love my Girl! @ZoeLambert " Mire megszólaltam.
- Én is szeretlek Adam!
- Ezek szerint rátaláltál az üzenetemre. Jó tanács: A magánéletről ne beszélj twitteren, ha kérdeznek akkor se mindenkinek, csak nagyon minimálisan egy embernek. Hidd el, tapasztaltam.
- Okés.
- El kell menjek. Fodrászhoz. Le kell vágni a hajam, már megint túl hosszú.
- Nekem nagyon tetszik. Viszont akkor már ha mész, visszafestethetnék a végét barnára. Tudod.. mint két hónapja.
- Ugyan erre gondoltam. - mondta Adam majd elment.
Folytattam a twitterezést. az 5000 követőből már 10000 lett. Kaptam olyan üzenetet aki szerint én csak Ad pénzéért vagyok vele, ami persze egyáltalán nem igaz. Nem tudtam mit tegyek, Ad azt mondaná majd elmúlik. Ne figyeljek rá. Beletörődtem. Megéheztem, kirámoltam a hűtőt. Alig találtam valamit. Biztos csak gyors kajákat eszik meg étterembe jár. felhívtam, hogy elmegyek kaját venni. Egyedül egy idegen városban, ráadásul kocsi nélkül. Jártam az utcákat, hívtam taxit. Sikerült vegyek egy térképet, csak hogy ne tévedjek el, bár így is sikerült. Valahol a város közepén a Baker streeten kötöttem ki. Fura olyan magas épületeket látni mint ott vannak. Sikeresen megtaláltam a CNN stúdióját is. A bevásárlás is sikeres volt. Viszont be kellett üljek a KFC-be, nagyon éhes voltam. Hazafele kikötöttem Ad fodrászánál, ő is ott ült bent. Besétáltam és kijelentettem, hogy eltévedtem.
- Majd megszokod. - mondta Ad.
- Tudom. Mehetünk?
- Igen, persze.
Haza értünk, megsütöttem a kaját. Már nagyon vártam a holnapot, akkor lesz a meghallgatás. Remélem minden jól alakul majd.
- Arra gondoltam, vennem kéne magamnak egy kocsit. - mondtam.
- Jó. Akkor majd elmegyünk és nézünk egyet.
- Na, elég legyen. Most neked lesz szülinapod, nekem kell ajándékot vennem, Neked.
- Én nem akarok semmit, csak téged.
- Én már itt vagyok, és amúgy is kapsz ajándékot. De most megyek, felhívom Beckyt. Puszi.
Felrohantam, megragadtam a telefont. Beck fel is vette, nagyon örültem, hogy megint hallhatom őket.
- Zoeee! - ordibálták a telefonba.
- Na, mi az? Alakul a dolog? - kérdezte Becky.
- Ajj.. hagyjatok már ezzel. Elég a fotósoktól meg a neten ezeket hallgatni.
- Ja, jó, bocs. Tényleg. Mizujs? - kérdezte Maria.
- Hát ma sikerült eltévednem a városban, tegnap pedig találkoztam Ad anyukájával. Nagyon aranyos és szimpatikus.Holnap pedig meghallgatásra megyek. Hogy vagytok?
- Jól van mindenki. Amúgy Dave LA-ben kapott állást, a kórházban. Biztos fel fog majd hívni.
- Remélem. Na megyek gyerekek. Álmos vagyok. Sziasztok.
Ezzel elköszöntünk. Holnap nagy nap lesz. Össze kell szednem magam, ha tényleg akarom.

10. Rész - Leila és a bakik

Este 10:13
Legalábbis arra számítottam, hogy ott is fogok felkelni. Nem így lett. Este nyolc órakkor, egy nagy ágyban találtam magam, egy nagy takaróval. Hirtelen azt se tudtam hogy mihez kezdjek, életemben először járok ebben a házban és el is felejtettem, hogy mi hol van. Megpróbálkoztam megtalálni Adamet. Kiléptem a szoba ajtóból elsétáltam a fürdő előtt meg két szoba előtt majd lementem a lépcsőn a nappaliba. Kicsit megrémültem mikor megláttam Adam anyukáját. Ott álltam egy térd nadrágban és egy pólóban. Egy árva szót nem tudtam kibökni, mikor sikerült akkor is rosszul.
- Jó reggelt. - mondtam.
- Neked is jó estét Zoe. - kuncogott Leila.
- Jajj, elnézést. Ahonnan én jöttem, ott most van reggel.
- Magatokra hagylak titeket. Elmegyek a boltba. Zoe, te érezd magad otthon. - mondta Ad, odalépett és megpuszilt, majd elment.
- Gyere ülj le mellém, beszélgessünk.- hívott magához Leila.
Lassan oda topogtam, nem tudtam hogy mit szeretne tőlem. Azt hittem, hogy számon akar kérni, mit is akarok én az ő pici fiától. Szerencsére nem ez lett belőle, jól össze barátkoztunk.
- Adam az elmúlt egy hónapban sokat mesélt rólad. Sajnálom ami történt veled, tényleg.
- Ohh.. ugyan már. Ha lent vagyok a nullán, akkor igyekszem összeszedni magam.
- Tegeződhetünk? Elvégre rokon leszel.
Épp a teámat szürcsöltem mikor meghallottam és az egészet félrenyeltem. Azt hittem megfulladok.
- Adamnek ennyire komolyak a gondolatai velem kapcsolatban? - végre szóhoz tudtam jutni.
- Nem tudom, de nagyon szeret. Én csak így érzem.. ez az anyai ösztön. Miért, te nem gondolod komolyan?
- Jajj, nem úgy értettem. Mellette szeretnék maradni. Senki nem szeretett engem még úgy, mint most ő. És ez szörnyen jó érzés. - bambultam előre.
- Adam ilyen, de általában nehezebben szeret meg új embereket, nem szokott ennyire kötődni senkihez. Téged pedig imád.
Folytattuk a tere-ferét, Ad fél óra múlva haza is jött. Most már bátran mondhatom hogy "haza" hiszen Adammel élek. Leila elment, Adammel pedig beszélgettem a nem létező munkámról.
- Van pár demo dalom... - mondtam, mire Adam felnézett.
- Mégis belevágsz? - csodálkozva nézett rám, mivel nemrég kérdezte és azt mondtam hogy nem szeretném.
- Igen... - forgattam nagy barna szemeim.
- Milyen stílusú a demód? - kérdezte, mint egy profi. Miket beszélek... az is. Igazi profi.
- Hát... inkább RnB de van rock&pop is. még öt éve jártam egy ausztráliai kiadónál, azt mondták sikerem lehet, csak nem ott. Hát most itt vagyok. Meglátjuk mi lesz.
- Oké. Majd ha nappal nem leszel annyira fáradt, hogy csak alszol, akkor elviszlek a kiadómhoz. Meghallgat és eldönti mit kezd veled.
- Köszi. Most meg nem vagyok álmos. - faképet vágtam Adamnek.
- Hát... ahogy gondolod. Gyere inkább aludni. - kacsintgatott és felsétált.
- Naa...
Úgy gondoltam igaza van, jobb ha felmegyek. Utánamentem. Adam mintha már aludt volna, gondoltam odabújok mellé. Oda kuporodtam, Ad elkezdett puszilgatni, majd végig csókolta a nyakam. Egészen bejöttünk a dologba. Értette a dolgát, az tuti. Mondjuk kevés fiúm volt eddig.... Viszont később el is aludtam. Nem tudom, hogy hogyan sikerült. Soha nem volt még ilyen velem ilyenkor. Én? Elaludni? Mikor nem is vagyok álmos? Tévedtem. Igen is álmos voltam. És rosszkor... Benyomtam a szunyát. Ennyi volt.

Reggel 7:52
Adamet nem találtam az ágyban, azt hittem megsértődött és elment valahova. Gyorsan lementem a konyhába, ami majdnem egybe van a nappalival, ott ette a reggeli adag gyümölcsös tejes zabpelyhét.
- Jajj, ne haragudj rám, nem tudom mi lett velem. - próbáltam bocsánatot kérni, de meg se szólalt. Rossz jelnek vettem. Akkor felállt és odalépett hozzám.
- Nem baj! - jelentette ki, mire elmosolyodtam és a szívem már nem kalapált annyira.
- Tuti? - a biztonság kedvéért még rákérdeztem.
- Mondom. Nyugi már. Elmegyünk vásárolni?
- Elmehetünk. Hova?
- Hát... tudom hogy szereted a csizmákat, veszünk neked egyet. - mosolygott.
- Jó, de hol? Amúgy köszi.
- Ahol én szoktam venni.
- Azok drága boltok... - húztam a szám.
- Ne gyere már ezzel. Most sok pénzed van. Megengedheted magadnak. És mennyi lesz, mikor belecsöppensz a zeneiparba...
- Akkor egy perc és jövök. Várj meg. - felfutottam, végül az egy percből fél óra lett.
- Nők. Egy perc helyett százszor annyi. - röhögött. Nagyon aranyos volt. Látni kellett volna, mikor egy vacak kulcstartóval játszadozott a reggelinél. Elindultunk. Nem gondoltam, hogy ennyi lesifotós ólálkodik a városban a tudtod nélkül és mind rád vár.

9. Rész . Megérkeztünk

Már nem érdekelt semmi. Kivittük a nagy sátrat a füves rétre. Éjjel ott aludtunk, néztük a csillagokat. A sátor mellett feküdtünk mind a ketten, élveztük a szép kilátást.
- Los Angelesben nem sűrűn látok ilyet. - mondta Adam.
- Itt a lehetőség.
- Ott egy hullócsillag! Kívánj valamit! - kiáltottam fel.
- Kívántam!
- És mit? De inkább ne mondd el, nem fog teljesülni.
- Ugyan már.. van hírnevem és egy jó karrierem. Ez miért ne válna valóra? Amúgy, ezt kívántam.
Abban a pillanatban Adam fölém hajolt és megcsókolt. Szorosan átöleltem, majd így szóltam hozzá:
- Én pedig azt kívántam, hogy soha ne engedj el!
A hosszas nyali-fali után a fejemet Ad mellkasára tettem. Jó érzés volt végre egy olyan ember mellett lenni, akiről tudom, hogy szeret és én is őt.
- Ne félj Zoe, én mindig itt leszek melletted. Együtt elmegyünk LA-be. Jössz velem, ugye? - kérdezte.
- Félek a repülőn...
- Ott leszek. Nem lesz semmi. Majd egész úton fogom a kezed. - mosolygott.
Hogy is mondhattam volna nemet? Akkor együtt lehetünk majd, és talán elkezdődik az énekesi karrierem is. Egy új élet vár rám, majd elfelejtek minden rosszat ami velem történt.
- Akkor igen. Veled megyek.
- Szüleimnek tetszeni fogsz. Főleg Neilnek.
- Akkor bemutatsz nekik is? Én sajnos már nem tudok neked semmi újat mutatni... - szomorkodtam.
Megfogtuk egymás kezét, majd a fülébe súgtam: - Szeretlek. Jó éjt!
Azzal el is aludtunk. Reggel úgy ébredtünk, hogy Adam majdnem össze lapított. De hihetetlenül jó érzés volt. Egész idő alatt tudtam, hogy ott van mellettem és nem csak álmodtam.
- Jó reggelt Csipkerózsika! Ne haragudj, hogy szétnyomtalak. - halk hangon keltett Adam.
- Ohh... neked is. - mosolyogtam. - Menjünk enni.
- Ma eljössz velem? LA-be?
- Igen! - nyakába ugrottam, majd megcsókoltam.
- Nem arról volt szó hogy nem sietjük el? - kérdezte.
- Adam... már tegnap este elsietted... nem baj. Így jó. - mosolyogtam.
Elindultunk a házba, megreggeliztünk. Közöltem a lányokkal a hírt. Nagyon örültek, de érezte, hogy rosszkor hagyom itt őket. Pont akkor, amikor a legjobban lenne rám szükség. De ők tudták, hogy el kell hagyjam a farmot, ki kell mozduljak, mert nem jó nekem így, ide bezárva. Felmentem és összepakoltam minden holmim. Adam azt mondta, ne pakoljak egy évre, - igaz, hogy sokáig ott leszek, remélem - de majd veszünk cuccokat. Nem is tudtam volna sok mindent pakolni... egy pár emlék, meg pár kép.
- 3 óra mulva megy a gép! - kiabált fel Adam.
- Oké! Sietek.
- Hát, tényleg elviszed tőlünk. - búslakodó arccal nézett Adamre.
- Igen, de tudod, hogy így jobb lesz neki.
- Tudom, persze. Aztán vigyázz rá. - Becky könnyeit törölve motyogta, mikor lesétáltam. Ránéztem és így szóltam:
- Nyugi Beck! Ad vigyáz rám. Ne sírj...
Megöleltem Becky-t. Indulnunk kellet, két óra az út a városba. Maria és Beck is elkísért minket. Egész úton röhögcséltünk. A repülőtéren pár ausztráliai lesifotós várakozott ránk. Ad jó tanácsokkal látott el. "Észre se vedd, aztán mikor átmegyünk a kapunk, mutass egy peace jelet." Barna szemeimmel széles mosollyal néztem rá. Kiszálltunk a kocsiból, elköszöntünk a csajoktól.
- Mégsem olyan jó ötlet.. félek a repülőtől, meg a magastól. - szörnyülködtem el, mikor a belépő kapu előtt álltunk.
- Nyugi már. Nézd.. mosoly és peace jel. - vigyorgott.
Nem bírtam ki anélkül, hogy meg ne fogjam Adam kezét, annyira megijedtem attól a búgó hangtól, ami az egy repülő felől jött.
- Figyelj.. annyiszor repültem már. Biztosítom, hogy nem lesz semmi. De a hang az marad. - jelentette ki.
- Ajj ne már. De menjünk, itt se akarok maradni ezzel a sok fotóssal meg újságíróval.
Elindultunk. Felszálltunk a gépre. Adam elmondása szerint, elég idióta arcokat vágtam az út alatt. Legalább megtudtam, hogy nem szabad repülőre ülnöm. 12 óra út nem valami kellemes, miközben rosszul vagy. Sikerült kifognunk egy újságírót, aki miután jobban lettem oda is ült mellénk és rögtönzött interjút akart. Kiderült, hogy egy olyan újságtól van, akinek Adam sokszor szokott interjút adni, ezért beleegyeztünk a dologba. Megkérdezte, hogy hogyan ismertük megy egymást és akkor most mi is van Adammel. Szépen próbáltuk neki elmagyarázni a dolgokat. minden esetre, az író örült hogy Ad és én megtaláltuk egymsát, az "igazit".
Mire LA-be értünk, hirtelen azt se tudtam hogy fiú vagy lány vagyok. Gyönyörű szép hely, csak kár, hogy az egész napot végig fogom aludni. Reggel 6 órára érkezett meg a repülő, én pedig hulla fáradt voltam. beültünk Ad kocsijába, a lakásához tartottunk, észak Hollywood-ba.
- Ahogy látom, ma aludni fogsz.
- Igen. - ásítgattam ott mellette.
- Akkor majd holnap elviszlek a szüleimhez.
- Rendben.
- Voala! Megérkeztünk. - jelentette ki Ad.
Felnéztem, gyönyörű háza van.
- Nem nagy ez neked egy kicsit? - kérdeztem.
- Most már nem. - mosolygott, majd megmutatta a szobákat. Ki is fogtam magamnak egy kényelmes kis fotelt. Ott aludtam egy jó darabig.

8. Rész - Újra együtt

A beszélgetés után Beck felment Zoe szobájának ajtaja elé és leült.

- Zé.. tudod ki az aki két nap múlva jön? Tudod, akivel a repülőtéren találkozol.

Becky nem hallott semmi zajt, semmi hangot a szobából, még Zoe sírását sem. Beck leszaladt Mariahoz, azt hitte, valami történt vele. Gyorsan előkeresték a pótkulcsokat, felrohantak és kinyitották az ajtót. Zoe az ágyán aludt, azzal a karkötővel a kezében, amit Adamtől alig egy hete kapott. 

- Jajj istenem.. azt hittem valami baja lett. - suttogta Maria.

- Ne tudd meg milyen érzés volt bennem amikor nem válaszolt. Te menj le, én ma itt alszok mellette. 

Hajnali háromkor ki kellett hívni az orvost, Zoe belázasodott a múltkori nagy vihar miatt. 

- Hagyok itt lázcsillapítót és gyógyszert. A csuklója miatt ne erőltesse meg magát a kis hölgy és vigyázzon magára. - mondta Dave, az orvos.

- Jól van na, nem kell úgy tenni, mintha nem ismernél. 

- Mi bajod van már meg? - kérdezte.

- Hagyd Dave, ez olyan... 

- Még mindig Lisa bánt?

Dave Lisa férje volt, egészen a balesetig, ahol ő és a kislányuk is meghalt. Leült Zoe mellé, próbálta megnyugtatni.

- Figyelj... meghalt a feleségem és a saját lányom. Ha én túl tudtam tenni magam rajta, neked is menni fog.

- Persze.. olyan könnyű mondani. mintha csak tegnap lett volna, hogy a kocsi épp hogy megállt a szakadék szélén. 

- Lisa feláldozta a saját és a lánya életét, miattad. Érted, miattad. - hangoztatta. - Ne sírj, de Szerinted miért?

- Nem megy Dave, nem megy. 

- Nem ragadhatsz le egy eseménynél. Pörög az élet Zé... túl kell tenni magadat rajta. Legyél erős! - biztatott. 

- Szombaton jön hozzá valaki, csak nem tudjuk ki az. És azt tudod, hogy két hétig szállásoltuk el Adam Lambertöt és a gitárosát? - próbált felvidítani Beck.

- Ohh.. és ki lehet az a titkos emberke? Miért nem kértél nekem aláírást? - kérdezgette Dave.

Megfordultam és röhögcséltem.

- Aludhatok most már? Négy óra... 

- Igen is! A betegnek pihenésre van szüksége.

Lementek a nappaliba, én pedig elaludtam. 

- Dave.. Zoe totál belezúgott Adambe. Míg itt volt, semmi baja nem volt, nem gondolt arra ami történt Lisával vagy mással. - mondta Becky.

- És Adam? Tudod...

- Na... egy férfit egy nő, aki az igazi neki, akár két hét alatt is megtudja változtatni. 

- Áhh.. értem. Akkor holnap Adam jön?

- Igen, de el ne mondd másnak.

Dave hazament, én pedig csak délbe másztam ki az ágyból. Gondolkoztam a nappaliban. A macis karkötő már kedvenccé vált nálam, így elhalaszthatatlan kelléke volt a mai adag semmit tevésnek. A csuklóm rettenetesen fájt. A röntgen alapján jó pár kis darabra tört, de megúsztam a műtét nélkül is.A kanapén megint sikerült bevágnom a szunyát. 

- Zoe... kelj fel! Máf fél tizenegy van.. holnap hogy akarsz tízre a repülőtéren lenni? - kérdezgetett Becky.

- Holnap? Holnap szombat? Aww... ügyesen. Majd most felmegyek a szobámba, gépezek úgy egy órát és lefekszek... Asszem..

- Na jó, menj fel a szobádba és puszi-puszi jó éjt. - Becky szinte rám parancsolt. Mintha készülne valamire..

Felmentem a szobába, fel akartam hívni Adamet, de nem vette a telefont. Gondoltam biztos nem ér rá. 

Fogtam magam és lefeküdtem, a macis karkötő persze még mindig nálam volt. A mai nap olyan semmilyen volt. A holnapi biztos jobb lesz. Adamre gondoltam. Megtörtem vele kapcsolatban, ezért is akartam felhívni. Lehet, hogy ő csak egy 'tipikus fan észjárásának' gondolja majd, de ezek valódi érzések vele kapcsolatban, amit már nem tudok rejtegetni. Két hét alatt, annyira megismert, hogy talán még a többiek se tudnak rólam annyi mindent, amit elmondtam neki.Egyre jobban érdekelt, hogy mi van Adammel, miért nem veszi fel a telefont és hogy holnap ki jön hozzám. Lecsuktam a szemem és szépen lassan elaludtam.

Reggel hétkor vidáman keltem fel. Eljött a nap, amikor megtudom ki az a rejtélyes idegen. Összepakoltam a kis cuccaimat, és elindultam. Út közben felhívtam Adamet, felvette.
- Jujj, végre hogy felvetted. Este hívtalak.
- Neked is szia. Mindjárt ott..
- Igen?
- Semmi... közbe Tommynak beszélek.. izé, mert keresi a telefonját.
- Ohh.. értem. Kicsit nehéz törött csuklóval vezetni... - szomorkodtam. - De nem baj, megyek a repülőtérre, valakivel találkozok.
- Kivel? - kíváncsiskodott Adam.
- Nem tudom. Amúgy a macis karkötő a kedvencem lett. Imádom. Cuki.
- Az jó. - röhögött Adam. - De most le kell tennem. Vár a munka. Szia. Csók.
- Szia.
Kikapcsoltam a telefon kihangosítóját. Tíz perc múlva már a repülőtéren voltam, de még volt 20 perc az érkezésig. Egyre kíváncsibb voltam, hogy ki lehet az. Telt múlt az idő... tíz óra. Forgolódtam jobbra balra, hogy melyik kapu felől jöhet majd. Hirtelen megláttam őt,  teljesen fekete ruhákba öltözve, nagy bőröndöt húzott maga után. Ismerősnek tűnt, az elöl kilógó fekete haja. Odajött hozzám, szótlanul levette a napszemüvegét és a sapkáját. Megláttam, hogy Adam az, az örömtől a nyakába ugrottam. Már az sem érdekelt, hogy mennyire fáj a csuklóm. Akkor Ad a fülembe súgta, "Szeretlek Zoe"
Egy ideig bámultam rá, majd megkérdeztem tőle:
- Hogy? Mint barát?
- Nem. - válaszolta. Mint nőt. Tudom, így meg úgy, de hidd el.
- Én... én is.
Beültünk a kocsiba és ott fojtattuk a beszélgetésünket. Kezem remegett, nem tudtam, hogy mi lesz ezután.
- És, most mi lesz? - kérdeztem.
- Nem akarjuk ezt, ketten megpróbálni?
- Megpróbálhatjuk.
- Tudom, hogy menni fog.
- De kérlek, ne siessük el a dolgot. Kérlek.
- Persze, ne aggódj. - mondta Adam, majd megölelt.
Hazamentünk. Maria ebéddel várt minket, kiderült, hogy az egészet Becky és Tommy tervezte.

7. Rész - Lisa

Másnap reggel, mint mindíg, bekapcsoltam a számítógépet, hogy első kézből értesüljek minnden politikai és sztáros pletykáról illetve hírről. Minden oldal tele volt az 'Adam Lambert barátnője' című hírekkel. Olyan pletykákat képesek elindítani... komolyan. Nem baj, ezzel eldöntöttem, nem olvasok többé pletykalapokat. Postás is meghozta az aznapi levél adagot, melyben ez állt, ismeretlen feladótól:
"Kedves Zoe!
Pontosan egy hét múlva, szombaton reggel tíz órakor legyél a repülőtéren. Érkezni fog hozzád egy Fekete kabátos, napszemüveges ember, Fekete kalappal.
Vár majd rád. LAM."
Elképedve néztem a levelet, ki az a LAM? Ad nem küldhette, hiszen nem is érkezett még meg Los Angelesbe. Na mindegy.. Lepakoltam a levelet az asztalomra, majd kétségbe esetten olvasgattam a kifizetetlen számlákat. Nővérem halála óta, semmi se olyan a farmon, mint akkor.
- Maria!! Gyere fel. - kiabáltam, Maria pedig azonnal ott termett.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Sok számla... el kell adnunk a kis legelőn lévő állatokat. Most úgy is jó áruk van. Ha meglesz, akkor ki tudjuk fizetni a tartozást.
- Jajj Zé...
- Nem jajj, hanem muszáj.
- Nem akarod elküldeni egy stúdiónak a zenéd demo verzióját? Biztos dolgoznának veled..
- Itt, Ausztráliában? Itt nem lehet karriert csinálni... El kell menjek innen, de nem akarlak benneteket itt hagyni.
- Tudom. De te tudod.
- Igen, én.
Szerencsére másnap a csordát jó áron el tudtuk adni, így megmenekültünk a csődtől.
Csörgött a telefon. Adam volt. Bocsánatot kért, amiért annyi helyen az újságok címlapján vagyunk. Eldumáltuk az időt, mennie kellet a stúdióba.

Los Angeles, délelőtt 10:24
- Na mi van? Elmondtad már neki, hogy hiányzik? - faggatta Tommy.
- Nem... mi van ha.. mi van ha ő nem? Szóval érted... - Ad kétségbeesetten bámult Tommyra.
- Nem vagy jártas a szakmában... Akkor mondok neked valamit.. Szombaton visszamész hozzá!
- Mimimi??
- Kapott egy levelet... tőlem de tőled csak ő nem tudja. Egy kis meglepetés... Szerintem még jól is jön. Jó lesz végre boldognak látni valakivel, aki még szeret is téged.
- Szeret? - csodálkozott el Adam.
- Volt rólad szó úgy négy napja.
- És mit mondott?
- Ha öt nap múlva meglát a repülőtéren, te is tudni fogod, nyugi.
- Az még sokára van...
- Elkésünk a stúdióból.
Adamék kocsiba pattantak és elindultak.

Taylor farm, Ausztrália. este 9:24
Magányosan néztem a csillagokat a teraszon, unalmamban magamba beszéltem. Vagyis nem magamba, hanem Beckynek, csak őt nem láttam, majd csak hirtelen a semmiből bukkant elő, és kijelentette hogy mindent sikerült hallania.
- Hiányzik? - kérdezte Beck.
- Igen, de olyan fura.
- Hidd el, megéri. Tommy azt mondta, mióta ide jöttek Ad megváltozott. Miattad. Megbolondítottad, szeret téged.
- Szeret? - kérdeztem.
- Majd meglátod..
- Mi? Egy hónap múlva.. - Beck nem mondhatta el neki, hogy Adam már 5 nap múlva itt lesz, feltünő lett volna.
- Értem.. akkor te se tudod kitől jött a levél...
- Nem. - mosolygott.
- Azt mondta Tommy, hogy Adam úgy gondol rád, mint egy nőre. Megbecsül téged. De a többit majd később...
- Na jól van. Ha sikerül betörni egy vadlovat és eladni, abból is lesz elég bevétel. Elkezdem, te pedig majd folytatod. Rendben?
- Igen.
Lesétáltunk, én elindultam a vadlovakhoz, hogy kiválasszam melyikkel szeretnék dolgozni.Figyelmetlenség miatt, pár ló szépen átgázolt rajtam. Maria utánam futott, eltört a csuklóm. Mondtam magamba, már csak ez kellett nekem. Az orvos azt mondta, hogy egy hónap és a csuklóm rendbe jön. Viszont így nem tudom folytatni a munkát se..
- Van valahol fájdalom csillapító?
- Igen, a konyha polcon a hátsó dobozban. - mondta Beck.
- Oké...
Nagy keresgélés közepette találtam egy fotót nővéremről, Lisáról. Azonnal elkapott a sírógörcs. Felszaladtam a szobámba, bezárt utánam minden létező ajtót.
- Mi a baja? - kérdezte Beck Mariat.
- Nem tudom, de biztos nem az, hogy fáj a keze.
Becky és Maria felmentek az emeletre, kérdezgették hogy mi bajom van.
- Zé.. mi a baj? Segítünk...
- Nem tudsz!! - kiabáltam.
- De mi a baj? - kérdezte kétségbe esetten Maria.
- Lisaaaa! - ordibáltam, majd levertem az asztalomról az üveg keretes fényképeket. Elég hangos volt mikor eltörtek.
- Figyelj.. most mi lemegyünk. Gyere le te is. Kérlek.
- Neeeem! - még mindíg csak sírva ordibáltam
Maria és Beck lesétáltak közben beszélgettek.
- Adam mellet elfelejtette az összes gondját. Felszabadultabb volt. Alig ment el 4 napja, és máris ilyen.  - monda Maria.
- Két nap és visszajön hozzá, de jobb ha felhívom.
- Rendben.
Becki elindult a telefonhoz, felhívta Adamet.
- Szia. Van egy kis baj...
- Szia! Zoeval van valami? - kérdezte Adam, kissé elképedt hangon.
- Igen... a nővére.
- Jajj.. még bírjatok ki két napot, menni fogok. De tudja hogy én leszek az?
- Nem, nem tud semmit, ezért is fog neked nagyon örülni. De most nem tudom mit kezdjek vele...